Azt nem árultam el az előző ócsai kirándulásnál, hogy miféle célja is volt. Paliék nagy kirándulók hírében állnak. Őket szerettük volna már rég vendégül látni otthonunkban. És mivel szeretnek kirándulni, és mi is, ezért keresni kellett egy helyet, ahová elvihetjük őket, és ahol lehetőleg még nem voltak. És persze közel is van hozzánk. Hát, sikerült egyszerre mind a három feltételnek megfelelni! Ócsa a szomszédos község (város? bizonyára). Negyed óra alatt oda lehet kocsikázni.
Most sort kerítettünk a Tájház megtekintésére is, ahol még mi sem voltunk. Nagyon érdemes ide ellátogatni. Öt eredeti zsúpfedeles parasztház tartozik a Tájházhoz, benne eredeti bútorokkal, edényekkel, búbos kemencével. Rengeteg hagyományos népi szakma eszközei találhatók meg. Ezen kívül a turján (lápos vidék) élővilágát is bemutatták az egyik házban, valamint babákon az ócsai és környező vidékek népviseletét. A kertben piros fazekakban muskátli, a tornácon pad, akárcsak régen. Körbevezettek bennünket, és elláttak mindenféle információval.
Ezután kimentünk a Nagyerdőbe, sétáltunk a Selyem-réti tanösvényen, de mivel Kamillának fájt a lába, nem mentünk el a tanösvényig.
Végül a különleges ócsai borospincékhez is kimentünk, ahol ismét találkoztunk egy tulajdonossal, le tudtunk menni a pincébe, bort kóstoltunk, és hoztunk is haza.
Szép napot töltöttünk együtt, reméljük, hamarosan megismételjük!
Ma van drága Nagymamám halálának 1 éves évfordulója.
Hadd emlékezzem meg róla azokkal a gondolataimmal, amelyeket halálakor fogalmaztam meg:
Nagymama
„Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásuktól, és cselekedeteik követik őket.” Jel 14,13
Nagymamám elment az élők sorából. Nagyon hiányzik. Oly sok szeretetet, kedvességet, gondoskodást kaphattam Tőle.
Bár számtalan unokája, dédunokája van, mindenkit számon tartott. Karácsonykor, születésnapkor mindenkinek küldött valami kis ajándékot. Ilyenkor mindig felhívtam, hogy megköszönjem. Szabadkozott, hogy csak ilyen szerény, jelképes ajándékra futotta. Számomra a gesztus volt a fontos, és az, hogy gondol ránk, szeret bennünket, számon tart. És ilyenkor elmondtam neki, hogy a legnagyobb ajándék az, hogy imádkozik értünk. Hisz minden családtagjáért név szerint naponta imádkozott. Ő volt a mi imádkozó Nagymamánk, aki sosem felejtett el értünk áldásért könyörögni. Köszönöm, drága imádkozó Nagymamám! Isten megáldotta ezt az imaszolgálatot. Vigyük tovább mi is, imádkozzunk odaadóan naponta szeretteinkért!
Nagymama hiányozni fog. Először is a pünkösdi családi találkozóról. Nagyon hiányozni fog, hisz Őköré gyűltünk ilyenkor mindig össze. Hiányozni fog az első hóeséskor, amikor eszembe jut, hogy mennyire szerette a havat, és ilyenkor fel is hívtam, hogy megkérdezzem: ugye, milyen szépen esik a hó? Ugye milyen szép fehér a táj?
Hiányozni fog, hogy július végén nem hív fel, hogy megbeszéljük, mit vegyünk Édesanyámnak a születésnapjára. Olyan nehezen találtuk ki mindig. Tavaly azt mondta: Szeretnék neki venni valamit, lehet, hogy jövőre már nem tudok neki ajándékot adni…
Drága Nagymamám! Az utolsókig mindig segíteni akart. Már egy jó ideje gyenge volt, de ha nálunk volt, mindig ki akarta venni a részét a házimunkából. Nem akart tétlen lenni, ő is részt akart vállalni. Tréfásan mondtam ilyenkor: A Nagymama rosszalkodik. Nagymama ki fog kapni. Ő csak nevetett, és nehezen bár, de rábeszéltük, hogy üljön le és beszélgessünk, míg mi tesszük a dolgunkat.
Boldogan emlékszem vissza több évvel korábbra is. Hogy mennyire irigyeltük Péteréket, hogy náluk laknak Nagymamáék! Mennyiszer nyaraltunk mi is ott, és mennyi szép percet tölthettünk együtt.
Ünnepnapok voltak, ha Nagymama és Nagypapa nálunk töltött egy-két hetet. Ilyenkor minden percét élveztük az együttlétnek, és sokszor kértük, meséljen, de igazi mesét! Ami vele történt, amikor még gyerek volt, fiatalasszony volt. Nem fáradt bele a mesélésbe, mi pedig örökké hallgattuk volna.
Az ő példáját látva szerettem meg a rejtvényfejtést, az Agatha Christie krimiket, és hát a kézimunkával is megpróbálkoztam, de ahhoz nem volt kitartásom.
Lakásunkat ma is díszítik az őáltala készített gyönyörű keresztszemes hímzések, és mindig rá fognak emlékeztetni.
Ő elment, de a kedvessége, lelkülete a szívünkben itt maradt, és példát ad, milyen testvérek, édesanyák, nagymamák, dédmamák legyünk. Mi most sírunk, mert hiányzik, és még nagyon sokáig hiányozni fog, de örülhetünk, mert ő már a Mennyben van, ahol nincs sírás, sem fájdalom, sem betegség, csak az Úr előtt való öröm. És olyan jó tudni, hogy még találkozni fogunk odaát. Ezért bár sírok, de mégis örülök, hogy Nagymama már az Úrnál lehet.
Idén Húsvétkor ez került az asztalra az ünnepi ebéd után. Elkészíteni nem nehéz, az eredmény viszont finom és mutatós. Íme a recept:
Hozzávalók:
a tésztához
3 tojás 3 ek kristálycukor 3 ek liszt 1 csapott ek keserű kakaópor fél cs. sütőpor
a krémhez
3 dl tej 1 cs főzni való csokoládé pudingpor 4 ek kristálycukor 20 dkg sütőmargarin 10 dkg étcsokoládé 35 dkg magozott meggybefőtt a bevonáshoz
5 dkg étcsokoládé 5 dkg margarin
A tésztához a tojások sárgáját a cukorral krémesre keverjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a tojássárgába forgatjuk. A lisztet, kakaót, sütőport rászitáljuk, óvatosan belekeverjük a tojásos masszába. Egy 24 cm átmérőjű tortaformát margarinnal kikenünk, belisztezünk. A masszát egyenletesen belesimítjuk. Előmelegített sütőben 180 fokon 20 perc alatt megsütjük.
Közben a meggybefőttet lecsöpögtetjük. A krémhez a tejet a pudingporral és a cukorral simára dolgozzuk, felforraljuk, majd hűlni hagyjuk. A margarint habosra keverjük, hozzáadjuk a kihűlt csokikrémet. Az étcsokit felolvasztjuk, a krémbe csurgatjuk, összekeverjük. A krém felét a tésztára simítjuk, a kimagozott meggyet egyenletesen ráterítjük, a maradék krémmel befedjük.
A tetejére csokibevonatot készítünk a csokiból és a margarinból, ezzel bevonjuk a tetejét, és hagyjuk, hogy a szélén kissé lecsurogjon.
Eltelt az idei Húsvét. Az ünnepek mellé még gyönyörű időt is kaptunk! Családunkban immár hagyomány a húsvétvasárnapi csokitojás és -nyuszikeresés a kertben. Idén is izgatottan várták a gyerekek (sőt, felmerült az az ötlet is, hogy nem lehetne egy nappal előrébb hozni?).
Keresésre indultak:
Húsvét vasárnapján és hétfőjén is istentiszteleten voltunk. Olyan jó megemlékezni Isten kegyelméről, hogy egyszülött Fiát adta értünk, hogy mi élhessünk és üdvösséget kapjunk. Nagyon fontosak az ünnepek, hogy megálljunk, és újra megemlékezzünk ezekről az eseményekről, hálát adjunk. Meg amúgy is fontosak az ünnepek. Hogy legyen szünet a munkától, de nem csak ezért, hanem hogy különleges napok is legyenek az ember életében. Sajnos, egyre több helyen látom, hogy az emberek nem tudnak ünnepelni. Arról most nem is beszélek, hogy nem mennek el a templomba egy ilyen jelentős egyházi ünnepen, de ahelyett, hogy kirándulnának, vagy összegyűlne a család egy ünnepi ebédre, dolgoznak. Otthon füvet nyírnak, ablakot pucolnak, fát vágnak, kerítést építenek. Igen, ha az ember elszakad Istentől, tartalomnélkülivé válik minden ünnep. Mert mit is ünnepeljen Húsvétkor az, aki nem hiszi az Úr Jézus váltsághalálát?
Húsvét számunkra családi ünnep is, ilyenkor látogatjuk meg családtagjainkat. Vasárnap Zoli szüleinél ebédeltünk, délután pedig nagynénjééket látogattuk meg. Hétfőn pedig az én családommal találkoztunk, édesanyáméknál ebédeltünk testvéreimmel együtt, utána pedig a nagy családdal volt találkozónk, ami egyben keresztyén testvéri találkozó is. Olyan jó együtt lenni énekelve, egymást erősítve a hitben!
Mikor végre eljött az első tavaszi hétvégi nap (márc. 14.), felkerekedtünk egy jó kis kirándulásra. Mivel délelőtt kertészkedtünk (részletek később), így délután csak egy közeli helyre tudtunk menni, ezért Ócsára ruccantunk át. Két évvel ezelőtt már megnéztük a Református Templomot, ami a XIII. sz-ban épült, eredetileg katolikus templom volt.
A templom mellett található az Ócsai Tájház, ahol nádfedeles népi lakóházakat és gazdasági udvart találunk.
Ócsa nagyon szép természeti környezetben van, itt található az Ócsai Tájvédelmi Körzet. Az Ócsai Tájvédelmi Körzet turjánosa a Duna-Tisza köze hajdan kiterjedt lápterületeinek egyik utolsó, még érintetlen maradványa. A Nagy-erdőben tanösvény található, de mivel lápos a terület, csak száraz időben járható.
A tanösvény célja a Selyem-rét, ahol fa játszótér, tűzrakóhely és menedékházak találhatók. Családi, vagy iskolai csoportos kirándulásra alkalmas.
Mi nagyon jól éreztük magunkat, a séta nem volt hosszú, még Sebi is bírta (csak amikor még a Selyem-réten túl akartunk menni, már elfáradt).
De ezzel még nem ért véget a kirándulás, mert Ócsa határában találhatók régi borospincék, amelyek nagyon érdekes módon készültek, készülnek. Pusztán a földbe van vájva, a teteje pedig nádfödeles. Épp ott találtunk egy pincetulajdonost, így belülről is meg tudtunk nézni egy pincét, sőt, bort is kóstoltunk.
